2017. április 14.

Harisszás sült padlizsán - Harissa roasted aubergine

Jamie Oliver Minden napra szuperfood című könyvéből. :)

1 lila hagyma
2 gerezd fokhagyma
olívaolaj
1 mokkáskanál római kömény
15 dkg barna rizs
8 dl zöldségalaplé
1 nagy padlizsán (szerintem inkább 2)
2 kávéskanál harissza (szívbaj nélkül helyettesítettem Erős Pistával)
1 kávéskanál rózsavíz
6 magozatlan olajbogyó (ez bizony nálam kimaradt)
20 dkg koktélparadicsom
1 ek balzsamecet
2 ek natúr joghurt
1/2 gránátalma
3 dkg megtisztított pisztácia
friss koriander a tetejére (nálam most ez is elmaradt)

A finomra szelt hagymát és fokhagymát kevés vízzel és a római köménnyel főzzük kb. 5 percig egy serpenyőben, amíg megpuhul. (Az én  serpenyőmnek levehető a fogója, így sütőben is használható - lásd később!) Keverjük hozzá a rizst, öntsük hozzá az alaplevet, forraljuk fel és fedő alatt lassan főzzük kb. 10 percig.
A padlizsánt centiméterenként irdaljuk be késsel jobbról is, balról is, sózzuk, majd kenjük rá a rózsavízzel elkevert harisszát. A padlizsánokat vágott felükkel felfelé tegyük a rizsre és fedő alatt újabb 20 percig lassú tűzön főzzük.
Közben melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A felaprított olajbogyót, és félbevágott koktélparadicsomot forgassuk össze balzsamecettel és tegyük a padlizsánra, majd kb. 30 perc alatt süssük készre az ételt.
Joghurttal, gránátalmával, pisztáciával és korianderrel megszórva tálaljuk.

79,2g CH (akit esetleg érdekel)

Adapted from Jamie Oliver's Everyday Super Food, find recipe here.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése